Korábban már írtam a sörestekről általánosságban. Már az első alkalom szervezésekor több egészen elvetemült ötletünk is volt a későbbi estek kapcsán, és szinte már nem is emlékszem, hogy melyikünk fejéből pattant ki (khm… Zsolti) az a gondolat, hogy köpjük szembe az elveinket: annak ellenére, hogy a magyar kisüzemi sörökkel akarunk elsődlegesen foglalkozni, el kellene hozni a résztvevőknek a világ legnagyobb alkoholfokával rendelkező sörét is. Merészen bevállaltuk így látatlanba azt a sört, ami 67,5 fokkal kiérdemelte a világ legerősebb söre kinevezést. Azért kíváncsiságból megnéztem néhány youtuber videóját a rendelés előtt, de az a picsogás, amit felnőtt férfiak toltak, megerősített, hogy a külföldiek még nem ittak nagyapám kerítésszaggatójából.

Aztán beérkeztek az üvegek és egy előzetes megbeszélés közben megnézegettük a palackokat néhány vendéglátós barátunk társaságában: miután kikerültek a dobozból, és a tipikus költözésből megmaradt újságpapír hegyekből kiszedtük, nem hallatszott más csak a röhögés és az ’aztakurva’… így egyben. Az összetevők egy sörnél nagyon fontosak, de még nem láttam egyet sem, ami azzal kezdődött volna, hogy etanol. Hiszen ez a fő alkotóelem. Úgy mutogattuk a barátoknak, mint a szent grált, és közben azon merengtük a nyári forróságban, hogy ilyen hőmérsékletben ez az alkoholfok egy hét – nyolc tételes kóstolás esetén mennyire verne fejbe; főleg úgy, hogy a többi tétel is egészen emberes, már ha a sörök világában maradunk. A többiek ezt a gondolatot fűzték egyre távolabb, miközben nekem az futott át az agyamon, hogy a hülye „főzőmesterek” még búzát is használtak hozzá, hogy lágyítsák az ízét. El se tudom képzelni, milyen lehet az eredmény.

Tűkön ülve vártuk a folytatást az éles kóstolást.



Előzetesen el kell mondanom, hogy két csapat kóstolta a kígyómérget. Egy kimértebb és egy teljesen elborult társaság - de attól félve, hogy esetleg ők is olvassák, muszáj hozzátennem, hogy mindkét brigád jófej! Az első banda pont úgy reagált, ahogy számítottunk: a kóstoló szépen folyt és egészen addig ki sem lépett a medréből, amíg ez a tétel nem következett. Szemet gyönyörködtető volt az fintor, ami éppen teszt közben megsejlik azokon az arcokon, akik beleszagoltak a pohárba, urambocsá’ megkóstolták.

Édes, keserű, mar (másnap még egyszer), kicsit sörös és nagyon fullaszt. Valami ilyesmi reakcióra számítottunk – teljes mértékben tudtunk azonosulni véleményükkel.

A második csapat tagjai viszont úgy tűnt, az alkohol világában rutinosabb játékosok voltak, sőt volt szabolcsi delegált is, akinek az arcáról annyi volt leolvasható a Snake Venom kóstolása után: végre megérkeztünk, itthon vagyunk. Na, ez a kör még repetát is akart ebből (tiszta hülyék), mi persze teljesítettük a kérésüket annak ellenére, hogy a gyártó is 35ml-ben határozta meg a maximális iható mennyiséget.



Sokszor jellemzünk úgy egy filmet, hogy egyszernézős, a világ legerősebb söre pedig a sörök egyszernézős filmje. Különleges, amit elsősorban nem az összetevőknek (azért kicsit mégis) és az ízének köszönhet, inkább az alkoholfokának. De, ha kipróbálja az ember, egyrészt kipipálhatja a bakancslistáját, hiába nem is szerepelt azon a legerősebb sör megkóstolása, illetve mindenkinek elmondhatja utána, hogy a szervezete megküzdött a kígyóméreggel.