Fogalmam sincs, mikor jutottam el először a Campus Fesztiválra, azonban annyi biztos, hogy a szüleim rángattak ki. Bömbölő Tankcsapda, térdig érő sár, meglehetősen koordinálatlan mozgáskultúrával rendelkező egyének, akik olykor kevésbé finom módon kínálgatják italukat; egy rossz mozdulat és a pohár tartalma a mellettük állóra borul. Ehhez hasonló élményekkel tértem haza a Vekeri tónál rendezett fesztiválról (igen, annak idején ott került megrendezésre). Gyerekként olyan össze - vissza, kusza, már - már érthetetlen volt minden; az, hogy mit élvezhetnek ezen az emberek... Ki gondolta volna, hogy néhány év múlva már én leszek az, akinek másra borul a söre, majd sűrű bocsánatkérések közepette igyekszik eltűnni a környékről? 

Aztán ott vannak azok a tipikus fesztiválos élmények is, amik minden évben visszatérő vendégei a fesztiválozók napjainak: épp kezdődik a koncert, ami érdekel, de a társaság legittasabb tagja elkolbászolt valahova, meg kell keresni, vagy épp az egyik haver olyan szoros menetrendet dobott össze unalmas óráiban a program átnézésekor, amit egyrészt lehetetlen küldetés tartani, másrészt az egész fesztivál élvezhetetlen lesz tőle, mert egy szabad perced sincs - de hiszti lenne, ha nem lennél hű kísérője. 

Megfogadtam, idén ezeket a kötelező elemeket skippelem, a magam tempójában a saját érdeklődési körömnek megfelelően nézek szét (szóval, ha többnyire alter előadókról fogok írni, az ezért van, bocs), senkire se fogok várni és senkit se fogok keresni. 

A programok csekkolásakor vérző szívvel egyeztünk meg abban, hogy 18:00-ra esélytelen kiérnünk, ezért el kell engednünk az Aurevoir. zenekar koncertjét, inkább egy kényelmes háromnegyed hetes találkozó után a fesztivált egy körülnézéssel kezdjük el. 

Ennek eredményeképpen kiderítettük, hogy a fesztivál területét pontosan két fröccsbe telik bejárni, illetve belenézhettünk a Valmar produkciójába. Nem tehetnek róla, de mióta túl nagy dózisban kaptam meg az úristenkiezalányt, azóta reflexszerűen menekülök a helyszínekről, ahol őket hallani. Ellenben a rossz berögződés ellenére is meg kell jegyeznem, hogy jól szólt a Metal-Sheet nagyszínpad.

Végül az idei szezon első teljes koncertjének a Mudfield zenekar buliját választottuk a Welding Rock Aréna névre hallgató helyszínen. 

Kovácsovics Mátéhoz (ének) még a gólyatáborban volt szerencsém, ahol vannak ködös emlékeim arról, hogy egyszál akusztikus gitárral kísérve hallottam énekelni - így ismertem meg az akkor még Nightrain névre hallgató zenekarukat. 

Azóta sok év telt el és egy - egy véletlent leszámítva, mikor a Roncsbárban koncertre mentem dolgozni és pont ők zenéltek, nem követtem a munkásságukat. Az első szembetűnő tényező a tömeg volt, ami várta az első akkordok megszólalását - a létszámból jól látszódott, hogy a fiúk tudatosan építkeztek, fejlődtek és rengeteg munkát beletettek ebbe. A második gondolatom pedig az volt, hogy hihetetlen, mennyi rutinra tettek szert a srácok néhány év alatt. Mindennek jó indikátora, hogy az ekkor még egyfős társaságom ugyan nem hallott a zenekarról, azonban visszatérő kijelentése volt két dal között, hogy "ez jó, maradhatunk.".

A koncertjük után a leginkább központi helyszínünknek tekinthető OTP Bank Fénytorony Pódiumhoz indultunk, közben pedig beszereztük az italokat, néhány ismerőssel koccintottunk, aztán gyors zenekari beállás és Bérczesi Robiék el is kezdték a koncertet.

Idén húszéves az Amondó névre hallgató albumuk, ezért nagyon örömünkre a megszokotthoz képest több régebbi dalt is hoztak a fesztiválra. 

Bevallom, bár kedvelem őket, nekem kevésbé voltak meghatározók, mint a többiek számára, azonban mindig a pozitívabb koncertélményeim közé tartoznak. Pláne, hogy a mellettem álló haver hatalmas fan és konstans kommentálja a felkonfokat, számokat, ezáltal akaratom ellenére az évek alatt egészen képben lettem a zenekar dolgaival, a tagok életével. 

A napot az Esti Kornéllal zártuk. Örömmel konstatáltam magamban, hogy tökéletesen abszolváltam a tervem, miszerint az első napon vigyázni fogok és csak óvatos sportfröccsözés kíséretében akarok ismerkedni a fesztivállal - no persze, ez egységes szándék volt és mégis voltak, akiken kifogott az első nap.

Ennek köszönhető az a közepesen szomorú jelenség, hogy egy ponton a többiek már inkább a Víztorony műfüvén ücsörögve próbálták kipihenni az első nap nehézségeit, mások pedig inkább hazamentek. De azért még a kiesők hiánya ellenére se lehetett mozdulni a színpad előtt, a zenekar pedig ugyanolyan profi produkciót mutatott, amilyet mindig. A tömeg egyemberként énekelte a slágereket, és úgy gondolom, azt se feltétlen bánta senki, hogy ezúttal nem szakadó esőben kellett a "Rohadt eső"-t skandálni, ellenben néhány Víztornyos bulival. 

Az első napba ennyi fért bele. Nyilván ennél sokkal több látni- és kipróbálnivaló van a fesztivál területén; nem beszéltünk még a civil faluról és azt ott megjelenő civil szervetekről (pedig egyik legfőbb tervem, hogy elmegyünk a srácokkal agyagozni), melyek mindegyike változatos programokkal készült a fesztiválra, amik között kicsik és nagyok egyaránt találnak számukra megfelelőt, hogy elüthessék a két koncert közötti holtidőt. Ugyancsak alkalmas erre a Játszóház Projekt - Debrecen is, hiszen évek óta visszatérő vendégei a fesztiválnak. Azt mondták, rengeteg játékot vittek ki a Nagyerdőre, hogy egészen biztos tudjanak ajánlani olyan társast a játékmesterek, ami mellől fel se akartok majd állni, hiába kezdődik a következő buli.