Gasztronómia

Strawberry Shortcake - a kihagyhatatlan kedvenc

Már a sörestek kapcsán is említettük, hogy eléggé kedveljük ezt a műfajt, és igyekszünk naprakésznek lenni belőle: ez adta az ötletet, hogy kéne egy söröket bemutató sorozat, természetesen az objektivitás totális nélkülözése mellett. Ennek a projektnek az első tesztalanyaként a FIRST Craft Beer Strawberry Shortcake nevet viselő termékére esett a választásunk.

Előre bocsátom ez az egyik kedvenc söröm evör, amit bármikor meg tudok inni.

A First-ös srácok főzetét egyébként első megjelenésének évében megszavazták a főzde legjobb sörének, amit nem is csodálok - mondtam, hogy az objektivitás teljes hiánya fogja jellemezni ezt az írást, nem? 

Az epres keksztorta már kétszer lett lefőzve, illetve készült még egy citromos gyengébb változat is, viszont ebben az írásban az eredeti verziót vesszük górcső alá.  

Ez az egyedülálló ital a friss ropogós eper és a selymes, krémes sütemények ízvilágát hozza el a sörkedvelők számára. A pohárba kitöltve már egyből észreveszed a különleges megjelenését: a sör világos rózsaszínben játszó aranyszínű, amivel egyből felkelti a kíváncsiságot. Első perctől kezdve a szívedbe lopja magát a copfos kislány -a címke- huncutsága.

Illatában csak annyira visszafogott az eper, mint a NAV MERKUR bevetési egysége: egyszerűen betör, mindent ellep és nem szabadulsz tőle - noha ez most nem rossz tapasztalatok kiventillálása, illetve nem is egy felkérés, hogy szívesen átélnénk a videókban már látottakat. Azért csekély különbség van ebben a párhuzamban, a sör illata nagyon kellemesen erőszakol meg, miközben fel is frissít - ellenben a fent említett egységgel.  

Egyszerre édes, epresen savanyú, „földes”, krémes, ám itt még nincs vége: lenyeled és utána történik a csoda. A szádba akkor érkezik meg a süteménysör keksz íze, nevezzük malátásságnak. Ezt a kekszességet is úgy lehet érteni, mintha egy háztartási kekszet bevennél a szádba, de nem zabálod fel azonnal, hanem hagyod, hogy szétolvadjon. Ugyanezen krémes sűrűség tapasztalható, mégis meglepően könnyed a cucc. 

Azért óvatosan ezzel a laza 8%-os sörrel, mert nem veszed észre benne az alkohol mennyiségét, mert egyáltalán nem lóg ki belőle, de kellemes beltartalmat ad neki. És baromi ciki lenne, ha a nyári negyven fokban egy harminc dekás kiscsaj úgy fejbe verne, hogy azt se tudod, hol vagy.

Zseniális, összetett, komplex sör, már - már művészien megkomponált különlegesség.

Első kóstolónk alkalmával beszéltük Zsoltival, hogy kihagyhatatlan tétel - hiszen egyik közös kedvencünk - és tuti, hogy ezek után is mindenkinek mutogatni fogjuk.